Rólunk

Az etyeki menhelyen elsősorban bántalmazott, rossz körülmények között tartott, sorsukra hagyott kutyák mentésével foglalkozunk. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy a gondozásunkba kerülő kutyáknak meg tudjuk adni azt a törődést, figyelmet és szerető gondoskodást, amit eddig nélkülözniük kellett, és hogy mielőbb végleges otthont, szerető családot találjunk mindannyiuknak.

Küldetésünk a felelős állattartás fontosságának hirdetése, valamint az örökbefogadás népszerűsítése. Szeretnénk elérni, hogy jelentősen csökkenjen a nem kívánt kutyaszaporulat, és ebből adódóan az utcára dobott kutyák száma is, ennek pedig előfeltétele az, hogy az emberek felelősséggel és tudatosan viszonyuljanak az állattartáshoz. Hosszú távú megoldást kizárólag az állattartással kapcsolatos szemléletváltás és a megelőzés jelenthet.

Menhelyünk az egyik legkisebb az országban, a férőhelyeink száma mindössze harminc, de a kis méretnek számos előnye van: kutyáinkat rendszeresen tudjuk sétáltatni, mozgatni, ami a kutyák fizikai és lelki egészsége szempontjából is rendkívül fontos, hiszen az egész napos bezártság hosszú távon enélkül nehezen lenne elviselhető. Figyelmet fordítunk a kutyák szocializációjára is, hogy természetes legyen számukra a más kutyákkal és emberekkel való találkozás, a terápiás foglalkozást igénylő kutyák esetében pedig szakértő segítségre támaszkodhatunk. A menhelyen folyamatosak továbbá a fejlesztések, hogy kutyáink számára minél jobb körülményeket tudjunk biztosítani.

A menhely körüli teendőket önkéntes csapatunk látja el. Mindannyian teljes vagy részmunkaidős állás mellett végezzük ezt a munkát, amely a nehéz pillanatok ellenére hatalmas pozitív töltetet is ad. A számtalan felkavaró eset mellett erőt ad a folytatáshoz, hogy nemcsak a szívszorító, hanem az örömteli pillanatokban is osztozhatunk, és mindenkor számíthatunk egymásra. A kapunk mindig nyitva áll az önkéntes munkára jelentkezők előtt, a legkisebb segítségnek is nagy hasznát vesszük.

Mindig fontosnak tartottuk, hogy menhelyünk működése átlátható legyen, ezért szívesen nyújtunk számotokra betekintést a hétköznapjainkba. Kutyáinkról naprakész hírekkel jelentkezünk nap mint nap, tájékoztatunk titeket a fontosabb eseményekről, a vasárnapi sétáltatások során pedig személyesen is megismerkedhettek velünk.

Köszönjük, ha a jövőben is figyelemmel követitek tevékenységünket, és szeretettel várunk titeket az etyeki menhelyen!

Céljaink

Mi az etyeki menhely önkéntesei, célul tűztük ki, hogy a hozzánk kerülő elhagyott, bántalmazott kutyákat a megfelelő gazdi elérkezéséig nem csak testileg, de lelkileg is gondozzuk. Fontosnak tartjuk a napi sétákat, játékot, testi kontaktust ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott kutyus kerülhessen a végleges gazdihoz, ezáltal csökkentve annak a kockázatát, hogy visszakerüljön a menhely falai közé.

  • A hozzánk bekerülő állatok rövid időn belül átesnek az ivartalanításon, ezzel is megakadályozva a felesleges szaporulatot. Minden kutya megkapja a chipjét és oltását, amivel meg tudjuk előzni, hogy komoly betegség üsse fel a fejét a menhelyen.
  • Állandó célunk széles körben terjeszteni az ivartalanítás fontosságát.
  • Új célkitűzés állatvédelmi előadások és menhely népszerűsítő bemutatók tartása iskolákban, hogy a felnövekvő generáció már egyenrangú társként tekintsen majd az állatokra.
  • Fontos feladat a lehető legjobb életkörülmények megteremtése a menhelyen élő kutyák számára, egyéni adottságaiknak megfelelő táplálék biztosítása, sérüléseik, egészségügyi problémáik szakszerű ellátása.
  • Nem utolsó sorban olyan kulturált környezet kialakítása, amely vonzó a látogatók számára, annak érdekében, hogy újra és újra szívesen jöjjenek el hozzánk.