Gyere hozzánk önkéntesnek!

Szuper munka, mi imádjuk csinálni, csak egy kicsit kevesen vagyunk, ezért szeretnénk bővíteni a csapatot - csatlakozz hozzánk!

Részletek →

Támogass minket adód 1%-ával!

A ti támogatásotok nélkül az etyeki menhely sem működhetne - köszönjük, ha idén is bizalmat szavaztok nekünk!

Részletek →

Etyeki Állatvédők Egyesülete

Kik vagyunk?

Az etyeki menhelyen elsősorban bántalmazott, rossz körülmények között tartott, sorsukra hagyott kutyák mentésével foglalkozunk. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy a gondozásunkba kerülő kutyáknak meg tudjuk adni azt a törődést, figyelmet és szerető gondoskodást, amit eddig nélkülözniük kellett, és hogy mielőbb végleges otthont, szerető családot találjunk mindannyiuknak.

Küldetésünk a felelős állattartás fontosságának hirdetése, valamint az örökbefogadás népszerűsítése. Szeretnénk elérni, hogy jelentősen csökkenjen a nem kívánt kutyaszaporulat, és ebből adódóan az utcára dobott kutyák száma is, ennek pedig előfeltétele az, hogy az emberek felelősséggel és tudatosan viszonyuljanak az állattartáshoz. Hosszú távú megoldást kizárólag az állattartással kapcsolatos szemléletváltás és a megelőzés jelenthet.

Menhelyünk az egyik legkisebb az országban, a férőhelyeink száma mindössze harminc, de a kis méretnek számos előnye van: kutyáinkat rendszeresen tudjuk sétáltatni, mozgatni, ami a kutyák fizikai és lelki egészsége szempontjából is rendkívül fontos, hiszen az egész napos bezártság hosszú távon enélkül nehezen lenne elviselhető. Figyelmet fordítunk a kutyák szocializációjára is, hogy természetes legyen számukra a más kutyákkal és emberekkel való találkozás, a terápiás foglalkozást igénylő kutyák esetében pedig szakértő segítségre támaszkodhatunk. A menhelyen folyamatosak továbbá a fejlesztések, hogy kutyáink számára minél jobb körülményeket tudjunk biztosítani.

A menhely körüli teendőket önkéntes csapatunk látja el. Mindannyian teljes vagy részmunkaidős állás mellett végezzük ezt a munkát, amely a nehéz pillanatok ellenére hatalmas pozitív töltetet is ad. A számtalan felkavaró eset mellett erőt ad a folytatáshoz, hogy nemcsak a szívszorító, hanem az örömteli pillanatokban is osztozhatunk, és mindenkor számíthatunk egymásra. A kapunk mindig nyitva áll az önkéntes munkára jelentkezők előtt, a legkisebb segítségnek is nagy hasznát vesszük.

Mindig fontosnak tartottuk, hogy menhelyünk működése átlátható legyen, ezért szívesen nyújtunk számotokra betekintést a hétköznapjainkba. Kutyáinkról naprakész hírekkel jelentkezünk nap mint nap, tájékoztatunk titeket a fontosabb eseményekről, a vasárnapi sétáltatások során pedig személyesen is megismerkedhettek velünk.

Köszönjük, ha a jövőben is figyelemmel követitek tevékenységünket, és szeretettel várunk titeket az etyeki menhelyen!

Mi történik velünk mostanában?

Adomány minden palack után

Környezettudatosnak lenni menő, adományozni jó!

Elolvasom →
Kennelfelújítás a Magyar Falu Program keretein belül

A felújított kenneleknek köszönhetően jobb körülményeket tudunk biztosítani a gazdára váró kutyák számára.

Elolvasom →

Fogadj örökbe!

Huszár
  • Nem: kan
  • Ivartalanított: igen
  • Életkor: 4 éves
Csoki
  • Nem: szuka
  • Ivartalanított: igen
  • Életkor: 7 éves
Danica
  • Nem: szuka
  • Ivartalanított: igen
  • Életkor: 1 éves
Jenna
  • Nem: szuka
  • Ivartalanított: igen
  • Életkor: 5 éves

Igazából régóta téma volt a családunkban, hogy kutyánk legyen, azonban sokáig nem olyanok voltak a körülmények, hogy ez a kutya számára is normálisan lehetséges legyen. Mielőtt Mokkát örökbe fogadtuk egy 4 hónappal született meg a döntés, hogy legyen kutyánk, de mivel tapasztalatunk nem sok volt, úgy döntöttünk...

Mokka története

Már régóta ígérgetem a beszámolót Lunáról (ex-Xéna), de most nekiálltam. Lunát 2 éve fogadtuk be az Etyeki menhelyről. Az abszolút egzotikus, farkasos-rottweileres, semmifarkamsincsen külsővel rendelkező szuka kutya mellett állítólag sokan elmentek vagy ki se merték kérni a kennelből. Már az első menhelyi...

Luna története

Csatlakozz!

Csatlakozz hozzánk