Mimi

  • Nem: szuka
  • Életkor: 7 éves
  • Fajta: amerikai staffordshire terrier
  • Ivartalanított: igen
  • Méret: közepes
  • Szín: fehér-vörös

Szia! Mimi vagyok és már 4 hónapja a menhelyen élek.

Mimi négy társával, Anival, Fannival, Bambival és Moris-szal együtt érkezett a menhelyre 2024 júniusában. Gazdájuk költözésre hivatkozva akart megválni a kutyáitól, amiről véletlenül szereztünk tudomást, miután 6 kutyája közül az elsőt már elaltatták... Szerencsére még éppen közbe tudtunk lépni, és a gazda beleegyezett, hogy elhozzuk tőle Mimit és a többieket. Fanni Mimi kölyke, külsőre és jellemben is nagyon hasonlítanak egymásra - még a szemük feletti barna folt is ugyanott van, nagyon cukik, amikor egymás mellett állva egyszerre néznek ránk, mint két tojás! Mimi kifejezetten barátságos, igényli az ember társaságát. Autóban szépen utazik, pórázon nyugodtan sétál, de csendben elszöszmötöl az udvaron is, amikor kiengedjük. Meleg napokon szívesen megmártózik a menhely udvarán lévő kagylómedencében.